Szép helyek. Csúnya képek?

Végtelen mélységélesség, végtelen türelem

Az obscurával készült képek egyik különös tulajdonsága, hogy gyakorlatilag mindenhol egyformán (nem) éles. Nincs éles váltás előtér és háttér között, nincs bokeh, amivel a modern fotózás annyira szeret játszani. Minden síkot ugyanaz a lágy, szemcsés fókuszálatlanság fog össze. Cserébe az expozíciós idő (vagy jelen esetben az ISO) megnő, hiszen az f/170 körüli nyíláson nagyon kevés fény jut át. A fényképezés ilyenkor újra lassú folyamat lehet, ahol a türelem is a technika része.

Miért legyen koszos és nyers?

A camera obscura, vagyis pinhole képek hibái, a vignettálás, a szórt fény, a por és a kontrasztvesztés valójában nem hibák, hanem a rendszer természetes tulajdonságai.

Az eredmény amolyan szép jelenet, csúnya, de karakteres ábrázolásban. A táj szépsége megmarad, de vizuálisan már kevésbé kényeztet. Ez a feszültség a projekt alapja: a nyers, kissé bizonytalan kép közelebb áll az emlékezetünk működéséhez, mint egy tökéletes felvétel. Nem részleteket őrzünk meg, hanem hangulatot, fényfoltokat, a fátyolos látványt.

A pinhole kamera arról szól, hogy mennyit kell elengedni ahhoz, hogy lássunk. Minden, ami a modern objektívekben komplikált, itt hiányzik, és mégis kép születik. A lyuk nem szűr, nem javít, nem korrigál Nincsenek bevonatok, nincsenek fókuszmotorok, nincsenek korrekciós lencsék, mégis van benne valami élő, valami természetes, ahogy a fény, engedve a fizika törvényszerűségeinek, tehetetlenül áthalad egy apró lyukon és kirajzolva a külvilág képét a doboz hátfalára (jelen esetben a szenzorra). Talán ez a legőszintébb objektív: Egyszerűen csak azt mutatja, ami a fényből egy nagyon kis nyíláson áthaladva megmarad.