Dávid Hosszú

A műszaki vonalaktól a fényekig

Gyermekkoromban a fotózás nem jelentett többet számomra, mint bármelyik más gyereknek. Családunkban ez kizárólag az emlékek megőrzéséről szólt, hiányzott belőle a művészi szándék. Az alkotáshoz legközelebb a rajzolás állt, amiben egyszerűen csak örömömet leltem.

A pályaválasztáskor ez a kreatív oldal, valamint egy családi házépítés élménye építőipari szakiskola felé terelt. Itt a szabadkézi rajzot gyorsan felváltotta a műszaki rajz. Középiskolai éveimet a vonalak, sraffozások és alaprajzok határozták meg; szabadkézi grafikákat már csak ritkán, a tankönyvek margóira firkáltam.

A Nikon D3000 és a svájci tájak

A fotózás 2010 körül, az iskola végén jelent meg nálunk, amikor a bátyám vett egy cserélhető objektíves fényképezőgépet. Kezdetben nem értettem, mire jó egy ekkora, nehéz gép a kompakt digitális gépek lázában, de amikor ő újabb modellt vett, a korábbi vázat nekem adta.

A puszta kíváncsiság vezetett: mindent lefényképeztem, ami az utamba került. Gyorsan beszippantott a mélységélesség, az expozíció és a cserélhető objektívek világa. Ezt a Nikon D3000-et egészen 2016-ig használtam. Közben befejeztem az iskolát, munkát vállaltam otthon, majd Svájcba költöztem. Itt már főleg a lenyűgöző tájakat fotóztam és kísérleteztem, de az emberábrázolás és az eseményfotózás csak jóval később került előtérbe.

Kéthetente 1500 kilométer a tudásért

2020 környékén válaszúthoz érkeztem: vagy elkezdem komolyan venni a fotózást, vagy abbahagyom. Az előbbi mellett döntöttem. Noha ekkor már tíz éve fotóztam, úgy éreztem, az alapoktól kell indulnom.

Mivel Svájcban nem kötelező a szakképesítés, nem léteztek állami alapozó képzések; hatalmas űr tátongott a rövid tanfolyamok és az egyetemi művészképzések között. Ezért egy magyarországi OKJ-s képzést választottam, ami akkoriban még a szakma kötelező alapja volt. Komoly áldozatot hoztam: kéthetente 1500 kilométert utaztam, hogy pár óra alvás után végigcsináljam a hétvégi intenzív gyakorlatokat. Megérte. Kiderült, hogy nem vagyok zöldfülű, ami hatalmas önbizalmat adott, és szakmailag is rengeteget fejlődtem. Az ott szerzett tapasztalatok a mai napig meghatározzák a látásmódomat.

Kapcsolódás a kamera mögül

A portré- és eseményfotózás is ekkor vált az életem részévé. Introvertáltként a kapcsolatteremtés nem ment mindig könnyen, fiatalon gyakran feszélyezett a szereplés és a társaság. Mindig vágytam a közösségi élményekre, és valószínűleg pontosan ez a belső kihívás vezetett az emberek fotózásához.

A kezdeti bukdácsolás után ma már magabiztosan irányítom a folyamatokat a kamera mögül. A fényképezőgép okot ad a kérdezésre, a figyelésre és a nyitásra. Ez a váltás új kapcsolatokat és barátságokat hozott az életembe. Megtanultam hallatni a hangom és kézben tartani a helyzeteket azért, hogy a végén pontosan az a látvány szülessen meg, amit elképzeltem – legyen szó egy tudatos portréról vagy egy elkapott pillanatról.

A tervezés kulcsfontosságú része a munkámnak, hiszen szeretek kész elképzelésekkel érkezni egy-egy fotózásra. Ugyanakkor az igazi varázslat akkor kezdődik, amikor a hús-vér ember megérkezik elém. Megtanultam, hogy a gondos előkészületek – a moodboardok és a fénybeállítások tervezése – nem korlátoznak, sőt, pont ezek adnak biztonságos alapot a spontaneitásnak. A fotózás során így már teljesen szabadon és gátlástalanul tudom alakítani a részleteket, finoman áthangolva a koncepciót a modell személyiségéhez.

A referenciafotók például remek kiindulási alapot adnak a pózokhoz, de szinte minden alkalommal testre kell szabni őket, hogy a mozdulatok természetesen illeszkedjenek a portré alanyához. Van ehhez egy bevált trüköm: először mindig csak szóban mondom el, milyen irányt képzeltem el, és a képi referenciát csak végső esetben mutatom meg. A spontán mozdulatoknál ugyanis pont azokat az apró gesztusokat, és akár azokat a pici esetlenségeket keresem, amiktől egy póz talán már nem lesz katalógusszerűen tökéletes, de cserébe egyedi, őszinte és azonnal felismerhetővé teszi az embert a képen.

A portréim nagy része fekete fehér képként születik meg, legyen szó digitális vagy analóg technikáról. Ez az a világ, ahol a leginkább otthonosan mozgok, és ezt a kifejezésmódot érzem a legközelebb magamhoz az emberábrázolásban. Bár a színeknek olykor fontos szerepük és információértékük van egy arcnál vagy öltözéknél, ritkán nélkülözhetetlenek egy portrén. Az én alkotói filozófiám egyszerű: ha valami elhagyható, akkor eltávolítom. Számomra az emberi arcot megvilágító fény és az árnyék játéka, tiszta viszonya sokkal lényegesebb, a színek pedig ezt a mélyebb látványt gyakran csak megzavarják.

A fotózáson túl még rengeteg dolog érdekel, ami talán a te kíváncsiságodat is felkeltheti. Korábban már említettem, hogy ezt a weboldalt is saját magam építettem. A weblapfejlesztés és a programozás az elmúlt években egyre izgalmasabbá vált számomra, hiszen ebben a világban gyakorlatilag nincs lehetetlen, és csak a saját képzeletünk szab határt annak, amit teremtünk.

Én készítettem például a Spot Sketch webalkalmazást is, amely egy praktikus dokumentációs eszköz analóg fotósoknak, főleg a nagyformátumú technika és a spot fénymérő használata során. A mérések eredményeit egy referenciafotón helyezhetjük el, majd az értékeket Ansel Adams zónarendszerében mozgatva az applikáció expozíciós beállításokat is javasol. A mérési adatok mellett a kamerára, objektívre vagy a film típusára vonatkozó információk és jegyzetek is rögzíthetők egy végső dokumentumban. Elsőre talán részletkérdésnek tűnik, de az analóg technikánál, ahol az exif és metaadatok nem mentődnek el automatikusan, hatalmas segítség, hogy minden fontos információ egyetlen jól katalogizálható, kinyomtatható fájlba kerül. Ráadásul a referenciafotót utólag könnyedén kicserélheted a már beszkennelt, kész képedre.

A Napló oldalon pedig a bennem lakozó publikálási vágy tör utat magának. Ide gyűjtöm a gondolataimat, a fotózással, művészettel és technológiával kapcsolatos érdekességeket, vagy éppen itt mutatok be nektek más inspiráló művészeket.

A környezetvédelem szintén meghatározó része az életemnek. Korábban elindítottunk egy ezzel foglalkozó podcastet, de rá kellett jönnünk, hogy ketten kevesek vagyunk egy ekkora feladathoz. Emiatt ez a kezdeményezés most ugyan szünetel, de hosszú távú célom egy olyan médiahözösség megszervezése, amely hiteles és ellenőrzött információkat nyújt az életmódunk és a bolygó állapota közötti összefüggésekről. Szeretném, ha ez a felület segítene eloszlatni azt a rengeteg tévhitet, amely a környezetvédelmi lépéseket övezi.

A Planet Resonance nevű projektem is szorosan kapcsolódik a környezeti tudatossághoz és a bolygónk védelméhez. Ez egy környezeti hangokat és videókat bemutató csatorna lesz, amely többek között meditációhoz, munkához vagy alváshoz nyújt kiváló minőségű hangfelvételeket a természetből és a minket körülvevő, akusztikusan rendkívül gazdag világból. Reményeim szerint ez a projekt még az idei év utolsó hónapjaiban vagy a jövő év első felében nyilvánossá válik.

Érdekel valamelyik projekt? Szeretnéd látni a folyamatot, vagy szívesen részt vennél valamelyikben? Keress bátran üzenetben, iratkozz fel, vagy kövesd a munkámat, hogy lásd, min dolgozom legközelebb!